Ma 2017. október (mindszent hava) 21. szombat, Gázai Szent Hilárion szerzetes, valamint Szent Orsolya vértanú és társnői emléknapja, Orsolya, Zsolt napja van.


VI. A nemzetközösség elve: konnacionalizmus

Minden tudatos élet erkölcsi, szellemi és anyagi megnyilatkozásokat mutat. A nemzetiszocialista koreszme az, amely e három meg nyilatkozást egymástól elválaszthatatlan állami és népi rendszerbe foglalja.

Magyar gyakorlatával az erkölcsi megnyilatkozás az istenhívő nemzetben, a szellemi megnyilatkozás a Hungarizmusban, az anyagi megnyilatkozás a szociálnacionáléban nyer kifejezést.

A nemzetiszocializmus magyar gyakorlatának négy alapvető tényezője és kifejezője van:
az első tényezője és kifejezője az istenhívő és istenfélő nemzet és törvényen nyugvó kapcsolata az egyes vallási egyházakkal;
a második a Hungarizmus, mely állami, nemzeti és népi célkitűzéseinknek megadja azokat a szilárd kereteket, melyek a nemzetiszocialista koreszme követelményeihez hozzásimulva államiságunk erkölcsi, szellemi és anyagi életében a civilizált állami és népi rendet alkotják;
a harmadik a Munkás Nemzet, a Munkarend, melyet a szociálnacionálé ideológiája és a belőle fakadó gyakorlati munkarendszer fejez ki;
a negyedik az imperialisztikus törekvések ellen védelemre beállított Fegyveres Nemzet, mely állami és népi rendünk erkölcsi, szellemi és anyagi életrendszerét és békés életfejlődését biztosítja.

Ideológiai rendszerünk nem volna teljes és átfogó, ha nem határoznánk meg magyar nemzetiszocialista társ és sorsközösségünk viszonyát egy másik nemzetiszocialista társ és sorsközösség életéhez. Ennek a viszonynak megállapítása azért is szükséges, mert ez adja ideológiai felépítésünknek azt a részét, mely gyakorlatában külpolitikánk határozott, nagy irányait szabja meg.

A megértéshez szükséges, hogy először a nemzetiszocializmus lényegével megismerkedjünk. Sokan úgy vélik, hogy a nemzetiszocializmus Németországban született még 1919-ben, és Hitler volt a feltalálója vagy felfedezője. Vannak viszont, akik azt hangsúlyozzák, hogy minálunk született meg az ellenforradalmat követő nemzeti öntudatra ébredésünkkel egy bölcsőben.

Valójában azonban a nemzetiszocializmus lényege abból az érzésből csírázott, mely először ösztönözte az első embert erre a felkiáltásra: "Édes Hazám!"

Ez az önkéntelen felkiáltás vetette meg ősalapját. Midőn rájöttek az emberek, hogy van valami, ami élesen elhatárolja életük minden formáját, befolyásolja minden tevékenységüket, értelmet ad küzdelmeiknek, tartalmat varázsol szenvedéseikbe;
ahol először érezték az eltávozottak a Hazának hívását, mely olyan ellenállhatatlanul hívta vissza őket;
ahol először ejtettek a Haza határán könnyet;
ahol először imádkoztak a Hazáért;
ahol először döbbentek rá annak tudatára, hogy bár áldjon vagy verjen a sors, itt élni, halni kell;
ott kell keresni a nemzetiszocializmus bölcsőjét. Ott, ahol először fogták föl a jelentőségét annak, hogy csak a Haza az, amelyért érdemes mindent áldozni, minden kockázatot vállalni, mert az a legbiztosabb alap, amelybe az egyén erkölcsi, szellemi és anyagi gyökereit eresztheti, amelytől minden védelmet megkap, amelyben a szép, igaz és jó életét élheti, és amely örök, kitörölhetetlen jelekkel megkülönböztet a többi népektől, nemzetektől és azok életétől. Egy népből akkor lesz Nemzet, ha Hazát talált és azt meg is tudja tartani. Hazája tehát csak nemzetté lett népnek van. A Hazát talált és nemzetté lett nép berendezkedik, rendszert épít. Berendezkedését államnak, ennek civilizált állami és népi rendszerét alkotmánynak hívjuk. Az állam: kerete, az alkotmány: gerince, a nemzet: kifejezője, a nép: tartalma népi közösségünknek. Ezek adnak életünknek tartalmat és célt. Ez a mi magyar nemzetiszocialista államépítésünk alaptörvénye és törvényeink alapja.

A liberalizmus a XIX. században hódította meg nemcsak Európa, hanem az egész világ népeit. Befészkelődött életünkbe. Véres harcok, felkelések, forradalmak jelölik útját. Térfoglalásának magyarázata az a vak szomjúság volt, amivel az emberiség ekkor már mohón szomjazta lelkületében a tisztábbat, a szebbet és jobbat. A hódító liberális világnézet alapjára ezután minden egyes állam belső adottságainak megfelelően építette fel állami életének gyakorlati épületét. Ezért különbözött a liberalizmus dán vagy mondjuk inkább skandináv gyakorlata a liberalizmus olasz, német vagy spanyol gyakorlatától. Mind különböztek egymástól s más volt gyakorlatában az amerikai és más az angol vagy a régi monarchia liberalizmusa. Mint világnézet és liberalizmus rövid lélegzetű volt, mert hamar eszközzé vált a gazdasági élet törtetőinek kezében. Eszközliberalizmussá fajzott el. Az állam tűrte, mert látszólagos fellendülést hozott számára; a nemzet és nép viszont mindenhol undorodva ábrándult ki belőle, mert megint nem azt hozta, amit tőle reméltek, vártak és óhajtottak.

A liberalizmus nem ismeri a "Haza, a Nemzet, a Faj", valamint a vérségi "Nép" valóságát. És mióta a liberalizmus mint világnézet megbukott és egyedül gazdasági, kiváltképpen zsidó érdekeltségek eszközévé lett: a nemzet, a haza, a nép és az alkotmány valóságait szétszaggatta, egymástól és külön-külön csupán mint egyoldalú eszközöket állította be önző céljainak megfelelően.

A népet és nemzetet atomizálta "állampolgárokká", a haza valóságát pedig elnyomta a "csak állam" megfogalmazásába. Minden tudatos élet erkölcsi, szellemi és anyagi világából saját materialisztikus lényege és felfogása folytán csak az anyagi alapot állította rendbe és sorba, az erkölcsi és szellemi világot pedig elsorvasztva úgy állította be, ahogyan azt anyagias felfogása megkívánta.

Az eszközliberalizmusnak azonban rá kellett ébrednie arra, hogy hatalmának megvédéséhez mégis mindig a Haza, a Nemzet és Nép valóságaira kellett támaszkodnia. Kénytelen volt mindig ezekhez folyamodni, amikor arról volt szó, hogy hatalma veszélyben forog. A nép előtt mindig a "dicső nemzetre és "Hazára hivatkozott, ha az állampolgártól áldozatok követelését tartotta szükségesnek.

Amikor az állampolgárt a "Hazáért", "Nemzete becsületéért" harcoltatta s a "Haza" oltárán ontatta vérét, mindig csak az eszközhaza és eszköznemzet, tehát kizárólag saját érdekeinek védelmét láttatta el.

Nem védett, hanem védetett, nem támadt, hanem másra támadtatott. Biztos páncélrejtekhelyeiről ágált, buzdított és pók természetének rabló mohóságával leste a zsákmányt: az események anyagi hasznát.

De ugyanezt a rendszert és módszert találjuk a liberalizmust megelőző abszolutisztikus és feudális rendszerekben is. Amint az állampolgár Hazájával, Nemzetével szemben kötelességét megtette elmehetett; a feudalizmus, abszolutizmus és liberalizmus a "Haza", "Nemzet" hangoztatását beszüntette, valóságukból visszakényszerítette a "csak fogalom" keretébe és üldözött mindenkit, aki ebből az általuk kiherélt fogalomból ténylegesen cselekvő, valóságos Hazát és Nemzetet próbált alkotni. Rásújtott mindazokra, akik a Hazát és Nemzetet nemcsak kizárólag veszély idején ismerték el élő valóságnak, hanem a béke, rend és mindennapi gyakorlati életükben is valóságukat akarták élni, ennek megteremtéséért küzdöttek.

Világos, hogy minden élőlény biztos Hazát kíván, mert érzi, hogy csak ebben tudja védeni, törvényesíteni és valóra váltani összes kívánságait, óhajait, vágyait. őstörvény, ősösztön ez az emberben, mely vele együtt teremtődött, s amely belőle soha ki nem irtható. Miután a feudalizmus, abszolutizmus és liberalizmus államfelépítésükben nem ezekből az alaptörvényekből indultak ki, nem is jelenthettek végleges kiteljesülést, csak átmeneteket, ideiglenes fokozatokat az egyes nemzetek életében. Ideiglenességük természetesen biztos bukásukat is méhében hordta.

Tény, hogy valamely népi és nemzeti közösséghez való hozzátartozandóság érzete, a Haza érzete mindig meg volt az emberben, csak nem tudatosult és nem kapott kifejező gyakorlati formákat. Az ember kereste tehát azt a keretet, melyben ez az érzése rendszervalósággá is változhat. A nemzetiszocializmusban ez megvalósult.

Egy Nemzet a nemzetiszocializmusban eléri belső életfejlődésének csúcsát.

A Nemzet belső élete ezzel eléri a legmagasabb erkölcsi, szellemi és anyagi kiteljesülését, amelynek teljes eredményét állandósítani is képes, legfeljebb mennyiségi belső összetételei lesznek kitéve változásnak. Mennyiségi összetétellel, az erőforrás adottságok technikai felhasználásával és a népesség szaporulatával, valamint az erkölcsi és szellemi tényezők gyakorlati fejlesztése révén változhat meg. De a Nemzet mindenkor teljes és egy, tehát totális marad, mert nacionalista és szocialista.

Miután a fejlődésben megállás nincs, a nemzetiszocialista rendszerekben és gyakorlatokban azonban a Nemzet belső életének fejlődése már elérte csúcsát, a további fejlődés lehetősége csak a Nemzet kifelé ható életgyakorlatában jelentkezhetik. Itt érkeztünk el a magyar nemzetiszocialista ideológiának egyik alapvető tényezőjéhez: a konnacionalizmus, a nemzetközösség fogalmához.

A liberalizmus az államok egymás közötti életét és viszonyát nemzetközileg, internacionálisan szabályozta és életre keltette az internacionális joggyakorlatot. Ezt kifejlesztette a tökéletes tökéletlenség művészi magaslatában: a Népszövetségben.

Természetesen ez a külső megnyilatkozása is csak olyan lehetett, mint a belső: egyoldalú üzérkedő, önző. Nemzetek sorsáról döntött, de féltékenyen vigyázott arra, hogy döntései csak a nemzetet érintsék, ne az államot, mert hiszen saját létérdekeinek alkotmányos hatalmi alátámasztása miatt az államra szüksége volt.

Ezért tapasztaljuk, hogy a liberalizmus tönkretette ugyan a világháború vesztes nemzeteit, de ezek államiságát régi rendszereikben védte, hogy a népek által befedett területek mint anyagi érdekterületek számára megmaradjanak. Az internacionális szerződésekben az egyik állam a másikban vagy zsákmányterületet, vagy piacot, vagy vásárterületet látott. Gazdasági vonatkozásban tehát a kereskedelmi szerződések, az import-export, a nemzetközi kereslet-kínálat játéka folyt, tekintet nélkül arra, hogy ez a nemzet javát vagy kárát szolgálta-e. Az internacionális jogalapok tehát a liberalizmus eszközei voltak, belőle születtek. A nemzetiszocialista népi közösségeknek külső viszonyuk meghatározásánál más alapból kell kiindulniuk.

A nemzetiszocializmusnak ki kell alakítania az új joggyakorlatot az államok egymás közötti érintkezésében, melynek elsősorban életgyakorlatnak kell lennie. Alapja nem az állam, hanem a totális Nemzet. Minden szerződésben a nemzetet kell képviselni, vagyis a Nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit egymástól elválaszthatatlanul.

Az állam tehát a Nemzet eszköze lesz; a cél pedig a nemzet boldogsága, dicsősége és nagysága. A Nemzet többé nem eszköz, hanem kizárólagos parancsoló cél.

Nemzetünknek elsősorban mindazokkal a nemzetiszocialista népi közösségekkel kell viszonyát szabályoznia, amelyek erkölcsi, szellemi és anyagi egységünket természeti adottságaiknál fogva kiegészítik: amelyek mind politikailag, mind gazdaságilag és társadalmilag csak nemzetünkkel együtt képezhetnek teljesen zárt erkölcsi, szellemi és gazdasági területet.

Egy erkölcsileg, szellemileg és anyagilag zárt terület előnyeinek kifejlesztésére és e zárt területen élő nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi erőinek gyarapítására, megvédésére és törvényesítésére egymással életszerződést kötő nemzetek politikai, gazdasági és társadalmi összessége, mely önálló nemzeti lét folytatását biztosítja: képezi a konnacionalizmus ideológiájának elvi alapját és gyakorlati valóságát.

A konnacionalizmus: nemzetközösség. A liberalizmus kifejlesztette az államot, az állampolgárt és a nemzetköziséget. A nemzetiszocializmus kifejleszti a nemzetet, a honpolgárt és a nemzetközösséget.

A magyar nemzetiszocializmus gyakorlatában: a Hungarizmus belső nemzetépítésünk; a szociálnacionálé belső munkarendünk; a konnacionalizmus pedig kifelé ható nemzeti életünk alapja. Ideológiánk e három gyakorlata biztosítja egyedül a magyar birodalmi eszme új valóságra való ébresztését és korszerű felépítését, mert erkölcsi, szellemi és anyagi, ebből folyó társadalmi, politikai és gazdasági örök adottságainál fogva a Hungarizmus alkotta állami és népi rendünk nem lehet más, mint a nemzetközösség valóságalapjának életvetülete a mi Nagy Hazánkra.

Hitünk és meggyőződésünk az legyen, hogy az itt megmutatott út a magyar élet, a magyar igazság és a magyar érvényesülés útja, de egyúttal az egyedül járható út a többi testvérnemzeteink számára is, akiknek léte vagy nemléte szorosan, elválaszthatatlanul a mi erkölcsi, szellemi és anyagi létünkhöz vagy nemlétünkhöz van kötve.

Ezen az úton fogunk menetelni, mert tudjuk, hogy magyar népünk fontos, nagy hivatása erre az útra mutat és céljában nemzetünk boldogsága, nagysága és dicsősége áll.