Ma 2017. június (Szent Iván hava) 26. hétfő, emléknapja, , , napja van.


V. A hungarizmus és a nép

1. A paraszt

A Paraszt nemzettartó.

Bár sok út vezet a paraszthoz, mégis mindegyik hosszú, türelmet igénylő és mindegyiknek végeredményben a magyar nemzetiszocialista parasztállam valóságába kell torkolnia.

A paraszt lelkének, testének, érzelem és érdekvilágának teljes ismeretére van szükségünk, hogy meglássuk, milyen bordázatú állami testbe önthető a kétmillió önálló paraszt és a több mint két és fél millió lelket számláló mezőgazdasági segédszemélyzet.

A magyar paraszt lelkét, a magyar paraszt testét és a magyar paraszt akaratát fejezzük ki és öntjük valóságba tulajdonképpen a magyar parasztállam felépítésére.

Célunk a valódi társ és sorsközösséget jelentő magyar parasztállam megvalósítása. A magyar nemzetiszocialista mozgalom és harcosai ezért küzdenek.

A parasztság nemzetünk fennállásának igazi pillére, mely nélkül elpusztult volna nemcsak a magyarság, hanem eltűnt volna az a középosztály is, mely elsősorban ebből a parasztságból nőtt ki és édes szülője helyett hűtlenül ma a parasztságot mostoha gyermekévé tette.

Ez a parasztság, mely nemcsak Dózsa Györgyökkel indult a felszabadulás felé, mely nemcsak késői leszármazottja a jobbágysors keserű kenyerén élt elődöknek, hanem bölcsője, kútja, törzse tudott lenni évszázadokon át a kialakuló nemességnek, főnemességnek.

Ez az a parasztság, mely nemcsak legendás hősiességű tömegekkel, hanem legendás hírű kiváló vezérekkel ajándékozta meg a magyar történelem háborús korszakait.

Ez az a parasztság, mely tudós hírességű papokat és tanítókat adott a Hazának, hogy önmaga árván, vezetés, tudás és hit nélkül bolyongjon hontalanul a Hazában.

A liberális gazdasági rendszer emlőin táplált irodalom a magyar parasztot mindig nevetséges, valótlan formában állította a vezetők tudata elé. Ahelyett, hogy a paraszt külső és belső alakját teljes méltóságában, fontos nemzeti szerepének megfelelően, az igazsághoz híven szerepeltette volna, legtöbbször olyan tulajdonságokkal ruházta fel, amelyek hazug és hamis képet adtak róla. Akiknek szeretettel kellett volna foglalkozni az oroszlánnal, azok ketrecbe zárták, a vásott liberalista suhancok pedig rémmeséket terjesztettek róla, rontották méltóságát, gúnyolták, piszkolták és ahol lehetett megalázták.

Széchenyi István már akkor lefektette a magyar nemzetiszocializmus parasztállami lényegének alapját, amikor kimondotta: "a saját birtok varázsa... éspedig olyan birtoknak, mely.. éppen elég oly háznép eltartására, mely nem tesz és ír rendelkezéseket, nem parancsol, hanem maga forgatja az eke szarvát, ásót, kapát..."

A paraszti lélek egyike a legelzárkózottabb területeknek és oda csak azok juthatnak be, akiket bizalmával maga megajándékoz. Bizalmat nem fogad el, ő ajándékozza azt önszántából. Világosan él benne a tudat, hogy neki van legfontosabb szerepe az állam életében.

Érzi hivatásának jelentőségét, életkörülményeinek egyszerűsége mellett is. Ebből érthetjük meg azt, hogy a paraszt mindig megbecsüli az összes dolgozó társadalmi rétegeket.

Az osztályharcot sohasem ismerte, de erre az útra nem is kerülhet, mert világos előtte, hogy minden osztályuralom dacára mindenben, mindenkor övé a döntő szó.

A parasztot szeretik haszonlesőnek feltüntetni. A parasztnak mérhetetlenül gazdag tapasztalatai vannak a gyakorlati életet illetőleg, melyeket nekünk kell ellesni tőle, mert nem adja tovább. Akit pedig a természet megoktatott, abban álszent érzelmek nem maradnak, csak bölcsesség, higgadtság, szükségszerűség, gyakorlati észszerűség. Aminek tehát jóságáról és szükségéről meggyőződött, azt az élettől álszemérem nélkül elfogadja és kinyújtja érte a kezét. Bármennyire is az a látszat, hogy a paraszti lélek anyagias tulajdonságokat mutat, ez csak látszat, mert ott él benne minden nemes magasrendű alkotás nélkülözhetetlen feltétele: a szép hite, a szép szomja, a szép egészséges költészete, a szép meglátása, a szép követése. Népi művelődésünk, népi művészetünk, népi zenénk, továbbá minden népi megnyilvánulás, amely erősít, bátorít, felemel a parasztból ered.

Téved az, aki a parasztot körmönfontnak, ravasznak, felebaráti szeretet nélkülinek látja. Ezek nem a parasztság típusaiban vannak! Az ő körmönfontsága, ravaszsága, szeretetnélkülisége csak egyenlő minőségű védőfegyver. Önmagunkra vessünk, ha mindent kételkedve, gyanakodva fogad, mert eddig minden alkalommal becsapta az a vezetőréteg, melytől a helyes nemzeti és szocialista úton való vezetést joggal várhatta volna.

A magyar paraszt a mai rendszerben adót és zsidót fizet. Egész élete munkája ebben merül ki. Termelvényeiért olyan összeget kap, amilyent adnak neki, fizetni viszont úgy fizet, ahogyan követelik tőle. Amit neki adnak és amit tőle követelnek, az nem áll arányban. A különbségből adódik az egyke-egyse, a tüdővész, a rongyossága, a testi-lelki és szellemi elgyengülése, hitetlensége és bizalmatlansága mindazzal szemben, ami vezetését és irányítását jelenthetné.

A magyar paraszt önhibáján kívül eladósodott. Mesterségesen és mesterien húzták ki lába alól a földet. Parasztságunk erkölcsi, szellemi és anyagi csődbe került. Csődbe kellett jutnia, mert magyarságunk testét képezte, magyarságunkat pedig már régen hurcolják a vesztőhely felé.

Mi magas fokon álló parasztállamot fogunk teremteni, melyben a magyar munkásság elválaszthatatlan a paraszti termeléstől. A ma rendje nem teszi lehetővé a birtokszerzést, de az elképzelhető legnyomorúságosabb magyar paraszt és a magyar munkás képezi államiságunknak azt az alapját, amelynek megépítésében, megtartásában és megvédésében a magyar értelmiség a magyar katonával a felelősséget egyenlően viseli.

Az 1914-18-as világháború után a magyar parasztság három élesen elkülöníthető rétegre tagolódott.

Az egyik réteg az, amelyik a háborúból hazakerült. Bejárta egész Európát, a fél világot, látóköre lényegesen bővült, egészen más, mint az otthon maradt öregeké. Ez az 1880 és 1900 között született parasztréteg egyike a legnagyobb csalódásokon átment társadalmi csoportnak. Ez a népes csoport már cselekvő részese volt a világháború előtti életnek és így joggal várhatta, hogy véres szenvedései és háborús áldozata után jobb magyar világot lát majd maga körül. Helyette azonban még sokkal rosszabbat kapott, tele ugyanazokkal a hibákkal, amelyek a háború előtti parasztéletet annyira megkeserítették.

A másik parasztréteg, amelyik 1900 és 1910 között született. Ez a réteg a háború előtt még gyermek vagy serdülőkorban volt, nem kaphatott semmi részt a "békebeli" szenvedésekből, de annál több jutott neki a világháború alatt az otthoni nyomorúságból. Ez a réteg még gyermekfejjel a családfő munkahelyére állt s annak minden terhe gyermekvállain nyugodott. A harcoló szülő, apa és családfő helyett kellett dolgoznia. Ez a réteg jól tudja, hogy hiába volt a háború alatt a hatalmas gyártelep vagy a pénzzel tömött bank kenyeret egyedül a föld és a földbe fektetett munka tud biztosítani. Parasztságunknak ez a rétege fiatalon kezdte meg a legfontosabb területen, a kenyértermelés területén a küzdelmet s így teljes joga van követelni, hogy a háború utáni idők vezetésében neki is része lehessen.

A harmadik parasztréteg az, amelyik 1910 és 1920 között született. Már nem tud semmit a háború előtti életről, csecsemőéveit öntudatlanul élte végig, amikor családfők elpusztultak, megnyomorodtak.

A háború utáni nevelése egész más irányba, más formában indult, mint ahogy az előbbi korosztályoké alakult. Sokan közülük a gyermeki idők távlatában meghalványodott családi szokásokat, formákat, jelleget véglegesen elvetik és olyan elvek szolgálatába állnak kommunizmus, agrárszocializmus, agrárszocialista forradalmi megmozdulások, amelyek a múlt balga és könnyelmű megtagadása, tehát saját pusztulásukra vezetnek.

A magyar nemzetiszocialista állam az erkölcsileg, szellemileg és anyagilag széttagolt magyar parasztságot újra összekovácsolja és visszahelyezi ősi jussába, a magyar föld osztatlan birtokába. Megerősíti erkölcsileg, szellemileg és anyagilag; egészséges új vezető középosztály megteremtésére alkalmassá teszi, végül megadja neki eddig teljesített kötelessége jutalmát a magyar nemzetiszocialista parasztállamot.

A liberális demokrata államszemlélet mely az állam életjelenségeit kizárólag önző, materialista szemszögből ítéli meg ridegen leszögezi, hogy a nagybirtok hitelképesebb, tőkeerősebb, termelésben szakszerűbb és eredményesebb, végeredményben tehát gazdaságosabb és hasznosabb intézmény az állam szempontjából, mint a kisbirtok. Éppen ezért a liberális demokrata államrendszerek a kisbirtokos-rendszernek a nagybirtok rovására való intézményes kifejlesztését már eleve önző okokból akadályozzák és ellenzik.

A nemzetiszocialista államszemlélet az aranyborjú imádatát elveti és helyébe a munka megbecsülésének eszméjét állítja. A munka megbecsülése elleni bűnnek tartja a nagybirtokrendszernek vak tőkeimádatból folyó olymérvű fenntartását, mely a fizikai mezőgazdasági munkával foglalkozó tömegek számára nemcsak hogy lehetetlenné teszi a birtokszerzést, de az elképzelhető legnyomorúságosabb megélhetési viszonyok közé szorítja őket, a meglévő kisbirtok ososztályt pedig a gazdasági élet aránytalan harcában magára hagyja és ezzel egykézésnek, sorvadásnak és tengődésnek teszi ki.

Éppen ezért a magyar nemzetiszocialista állam meg fogja találni a módját annak, hogy a jelenlegi mezőgazdasági proletáriátust becsületes munkája ellenértékeképpen a nagybirtok rovására kisbirtokos osztállyá alakítsa át, valamint arra is módot talál, hogy megfelelő szövetkezeti rendszerek létesítésével, szakoktatással és irányított gazdálkodással a kisbirtokot az állam szempontjából is sokkal hasznosabb és gazdaságosabb intézménnyé fejleszthesse, mint amilyenek a liberális demokrata rendszerek nagybirtokai.

Beleágyazzuk nemzetünket a magyar földbe, hogy legyenek biztos, örök, szilárd alapjai, melyekről le nem taszíthatja többé soha senki!

A magyar nemzetiszocialista parasztállam tehát nemcsak adottság kényszeríttette államrendszer, hanem a Magyar nemzet természetes végvára. Végvár minden imperialisztikus törekvés ellen, jöjjön az belülről, kívülről, akár gazdasági, akár szellemi pusztító fegyverekkel.

2. A munkás

A munkás nemzetépítő.

A paraszthoz az út a természeten át vezet. A munkáshoz ideológián keresztül.

Sok út ágazik a paraszt felé, melyeknek mindegyike járható anélkül, hogy emiatt a többit be kellene temetnünk és meg kellene semmisítenünk. A munkáshoz azonban csak két út vezet: a régi ideológia útja és az új ideológiáé. Amint az egyik célt ér, a másik önmagától megsemmisül. Ilyen | és ez a különbség, amikor a nemzetiszocialista mozgalom népi közösségünk e két leghatalmasabb rétegének megnyerésére indul.

A paraszthoz vezető út természeténél fogva inkább taktikai, a munkáshoz vezető út inkább stratégiai: tehát az első gyakorlati, a másik szellemi fegyverekkel hódítható meg. Ez az első alapvető törvény munkásmozgalmunkban.

A paraszttal gyakoroltatni kell a magyar nemzetiszocializmust, a munkásnál tudatosítani kell azt, mert a tudatosítás után ő maga fogja gyakorolni. Ez a második alapvető törvény munkásmozgalmunkban.

A paraszt a magyar nemzetiszocialista mozgalom küzdelmeinek szempontjából nem cselekvő tényező, mert csak azt fogadja el, azért harcol, ami már bevált. Amiről még nem tudja, hogy beválik-e, azzal szemben a várakozás álláspontjára helyezkedik. Magatartása az új dolgok érdekében a régiekkel szemben legfeljebb a szenvedőleges ellenállásáig vihető. A munkás azonban az egyszer már szívvel, értelemmel tudatosult ideológiáért, még mielőtt gyakorlatát élvezné, mindenkor végsőkig menő hősies harcra kész, sőt csak azért harcol, hogy az önmagában tudatosított ideológiát győzelemre vigye és belőle tényleg gyakorlati rendszert alkosson. Ebből folyik, hogy minden ideológia győzött, amikor a munkásság magáévá tette és tekintet nélkül természetes fejlődési fokozataira mindenkor gyakorlati rendszerré is vált. Ez a harmadik alapvető törvény munkásmozgalmunkban.

A parasztság részletcsoportonként vonható át egy új rendszerbe. Lassan átmorzsolódik az új életformák keretei közé. A munkás tudatosan, önként kiszakítja magát a régi ideológiából, megsemmisíti azt teljes egészében, nagy lendülettel átdobja magát az új ideológia által alkotott életkeretekbe. Erejéből átmenetileg sem veszít, sőt erejét fokozza, mert tudja, vallja és hiszi, hogy az új ideológia a régivel szemben számára erőgyarapodást jelent. Ez a negyedik törvény munkásmozgalmunkban.

A paraszt lelki és gyakorlati világa kimondottan az egocentrikus szocializmus, melynek legszélesebben kiművelhető alapja a föld szocializálása. Szocializmusát továbbfejleszteni nem tudja, de azt nem is lehet. A munkás lelki és gyakorlati világa teljesen átfogó, a népi közösséget teljes általánosságban átölelő. A munkás szocializmusa tehát a népi és társadalmi szocializmus. Ez az ötödik alapvető törvény munkásmozgalmunkban.

És ez így is van rendjén, mert a paraszt nemzettartó: tehát helyben áll, tart, véd; a munkás nemzetépítő: támadja tehát a töretlent, a parlagon heverő erkölcsi, szellemi és anyagi néptermelési területeket.

A parasztságnál azt bizonyítottuk, hogy egymástól elhatárolható három rétegre oszlik. A három réteg közös vonása, hogy elégedetlen a mai viszonyokkal, de biztos, hogy a mai rendszer alapjaiban segíthetne bajaikon: a mai rendszert mind a három réteg további időkre is elfogadná. A munkásság ezzel ellentétben nem tagozódik szét. Elégedetlen pedig és ez a lényeges marxista ideológiájának csődje miatt.

Abban a rendszerben kellett csalatkoznia, amelyben hitt, amelytől remélt, amelyért harcolt és amelytől boldogulását várta. Marxista ideológiájának csődtömegével nem tud mit kezdeni. Nyakán van és taszítja erkölcsi, szellemi és anyagi megsemmisülés felé. A marxista ideológiát akkor sem fogadná már el, ha annak kommunista gyakorlata valamilyen ördögi politika révén újra lábat vetne Hazánkban. Ez a hatodik alaptörvény munkásmozgalmunkban, egyúttal a legfontosabb is, mert ennek tudata kiváló harci fegyvert ad mozgalmunk kezébe.

Hungarista Mozgalmunk célja: a magyar munkásság megnyerése a magyar nemzetiszocialista ideológiának.

A feladat nem könnyű és nem nehéz. Nem könnyű azért, mert ideológiánk új, ismeretlen, hiszen eddig a nemzetiszocialista államok ilyen ideológiát még nem alkottak s ebből a szempontból csak a marxizmus és kommunista gyakorlatának határozott tagadását ismerik.

A munkásnak azonban több kell tagadásnál! Állítást követel, hogy legyen mivel helyettesítenie azt a szellemi űrt, amit a régi ideológia önkéntes és örömteljes kivetése hátrahagyna. Ha nem kap helyette mást: az új rendszerben nem lát egyebet, mint a régi nyitottabb ideológiának bizonyos zárt keretek közötti lehetséges kiteljesedését, és így nem csodálható, ha az új rendszerben, melyet a nemzetiszocializmus hirdet és valósít meg, sokan a régi ideológia egyik evolúciós lépcsőfokát vélik felismerni s helytelenül a nemzetiszocializmusban nemzetkeretek közé szorított kommunizmust látnak.

Nem nehéz viszont a feladat, mert a munkásság helyzete a marxizmus rendszerének gyilkos ölelésében végzetesen megingott, de nem azért, mert elfogadta volna már a nemzetiszocializmust, hanem azért, mert kiábrándult a marxizmusból és ideológiai életéből már ki is vetette azt. A munkásság látja, hogy ahol a nemzetközi nagytőkerendszert marxista alapon buktatták meg, elbukott a marxizmus is, egész kommunista gyakorlatával egyetemben; ahol viszont a nemzetiszocializmus buktatta el a nemzetközi nagytőkerendszert, ott a marxizmus végleges bukása mellett a munkásság megtalálta erkölcsi, szellemi és anyagi létfeltételeit.

Mindebből pedig az következik, hogy a nemzetközi nagytőke, a liberalizmus csúcsteljesítménye és a marxizmus egymás célkitűzéseit kiegészítve harcoltak, egymást mindenkor támogatva, sohasem voltak ellenségek, sőt a marxizmus a liberalizmus édes gyermeke. Természetes tehát, hogy a liberalizmus bukásában magával rántja a marxizmust is. Ebből végeredményben az következik, hogy a liberális gyakorlati rendszereket kell megbuktatnunk, ha a marxista gyakorlatok lehetőségeit, egyszer s mindenkorra ki akarjuk irtani a nemzetek gyakorlati rendszerlehetőségei közül.

A magyar munkás türelmetlen pártjával, önmagával és munkásszervezeteivel szemben, mert régi eszméiben csalódott. Miután azonban a mai mostoha beállításával szemben még mindig a meglévő munkásszervezetei segítségével tudja csak valahogy biztosíthatni és védhetni megélhetési nem ideológiai érdekeit: a magyar munkás ma opportunista is lett. Munkásvezéreink tehát szociáldemokrata evolúciós értelemben már nem marxisták és a mi szempontunkból még nem nemzetiszocialisták. Magyar munkásaink tehát ideológiai szempontból elkeseredett szocialisták, megélhetés szempontjából opportunista elkeseredett szocialisták.

Adjunk számukra kenyérbiztos hazát, munkást szerető nemzetet, építsük őket bele népi közösségünk igazságos erkölcsi, szellemi és anyagi rendszerébe, adjuk számára hungarista mozgalmunk ideológiáját is és megkapjuk a magyar nemzetiszocialista munkást, a magyar nemzetiszocialista államrendszer egyik hatalmas, szerves támoszlopát.

A magyar munkás joggal vádolja a Haza és a Magyar nemzet nevében:

a polgári társadalom vezetőit, hogy 1918-19 után, amikor a munkásság ráeszmélt a nemzetközi munkáscélkitűzések hazug haszontalanságaira, amikor rájött arra, hogy az internacionalizmus a zsidó nagytőke szolgálatában áll, a társadalom vezetőrétegei ahelyett, hogy szervesen beállították volna a magyar nép jog, munka és megbecsülésen alapuló egységébe, belerúgtak, vele szemben rideg közönyt tanúsítottak, sorsával szemben hányavetiek és pöffeszkedők lettek, küzdelmeit semmibe sem vették, elneveztek "büdös proli" szégyenszóval és Csonkahazánk erkölcsi, szellemi és anyagi felépítését nélküle és ellene csinálták meg; nemzetrontó és munkásrontó vezetőivel megegyeztek és megalkudtak a nemzet és a munkás kárára, kényszerítve a munkást arra, hogy ahhoz menjen vissza, akit megutált, meggyűlölt eszméivel és vezetőivel együtt;

a kormányt, mert "munkásvédelmét" a nagytőkén és a fajszocialista zsidó szociáldemokrata pártvezetőkön keresztül hajtja végre, a munkástól hazafiasságot, nemzetszeretetet követel, de nem ad számára biztos hazát, munkást szerető nemzetet;

a pártokat és az egyesületeket, mert a parasztot elrántották a földtől, a munkást munkahelyétől, az értelmiséget a nemzettől, egész társadalmunkat szétsorvasztották és nem a hatalomért harcolnak, hanem a hatalom árnyékában önző, egyéni célokért és komolytalan programjaikkal az osztályellentéteket még erősebben élesítik és mélyítik;

valláserkölcsi életünket, mert úgy érzik, hogy a nemzetet elválasztották Istentől, megrendítve a magyar munkásban Isten, Haza, Nemzet és Család elválaszthatatlanságának hitét;

a szociáldemokrata munkásvezetőket és a kommunista internacionálét, mert teljesen kiszolgáltatta őket a nemzetközi zsidó nagytőke kénye-kedvének, a nemzetközi zsidó nagytőke és a polgárság vezetőrétegének malomkövei közé szorította s míg a két malomkő között vergődik, morzsolódik, az egyik még inkább rabszolgát, a másik még inkább ellenséget csinál belőle mert a marxizmus kiölte a munkás Istenbe és Hazába vetett hitét, helyébe nem tudott egyebet adni, mint erkölcsi, szellemi és anyagi bitangolást és aljas ösztönök törvényeit;

önmagát, mert sorsának intézését nem vette saját kezébe, hanem hagyta, hogy régi ideológiájának hazugságai és természetellenes volta miatt mindenki üssön és verjen rajta!

A magyar munkás eddig kért, nem hallgatták meg. Követeit, követelését nem teljesítették. A Haza és a Nemzet nevében Hungarista Mozgalmunk harcának keretében most már el fogja foglalni saját akaratából és erejéből azt a helyet, amelyre a jog, munka és megbecsülés alapján a magyar népi közösségben jogosult.

Hirdetjük tehát a szociálnacionálé harcát, mely a magyar nép összes dolgozóit istenhit, hazaszeretet és szocialista népi jólét alapján fogja össze.

Magyar nemzetiszocialista mozgalmunk ideológiájának leghatalmasabb ereje az, hogy minden dolgozót összefog, akár szerszámmal, akár kapával, kaszával, akár agyával dolgozik és megköveteli tőlük, hogy tudatosan cselekvő hazafiak és tudatosan cselekvő szocialisták legyenek egy személyben.

Kiragadjuk tehát a szocializmust a szűk keretű és szűk határú osztályszocializmusból, mely eddig csak az ipari munkásosztály privilégiuma volt és átültetjük a nemzet minden életformájába, minden tagjába, minden rétegébe, teljes egészében, mert megszületésétől kezdve itt lett volna helye. Ezzel a marxizmus alaptétele: az osztályharccal és a rémuralom eszközével kivívott osztályuralom önmagában összeomlik, megsemmisül. A munkásság, mint magyar munkásság elfoglalja méltó helyét, mely az államrendszerből őt jogosan megilleti a jog, munka és megbecsülés alapján.

A magyar nemzetiszocializmus megadja dolgozóinak új ideológiáját a szociálnacionáléban. Ez magába öleli a szocialista nacionalizmust és a nacionalista szocializmust és véget vet annak a hazugságnak, hogy nacionalizmus és szocializmus tűz és víz, egyesíthetetlen. A marxizmus nemzetköziségét elveti és felépíti a nemzetközösséget.

Úgy építettük föl mozgalmunk szellemi építményét, hogy a magyar munkás megtalálja benne új ideológiáját. Meg vagyunk győződve, hogy ez az új ideológia nemcsak a munkásban fog elhatározást kiváltani, hanem elfogadásra talál mindazokban az államokban, melyekben működnek ugyan nemzetiszocialista rendszerek, anélkül azonban, hogy a Nemzet dolgozóinak ideológiai valóságot és gyakorlatot tudtak volna adni.

A magyar nemzetiszocializmusnak a Hungarizmus népi közösségünk erkölcsi, szellemi és anyagi valóságalapját képezi. A szociálnacionálé ideológiája és gyakorlata nemzetünk nemzeti és szocialista munkarendjét adja. A nemzetközösség ideológiája és gyakorlata pedig nemzetünk erkölcsi, szellemi és anyagi viszonyát határozza meg más nemzetek nemzeti és szocialista rendjéhez.

A zsidóság teljesen el fogja veszíteni munkásvezető szerepét. A mi mozgalmunk tényleg és véglegesen elpusztítja a marxizmust, ennek melegágyát, a liberalizmust és szellemi ágyát, a szabadkőművességet. Helyette beültetjük az örök ideológiát: az erkölcsileg, szellemileg és anyagilag kiteljesült nemzeti és szocialista államok kölcsönös jogelismerését, megbecsülését, egymást kiegészítő, haladó fejlődését és békés viszonyát.

3. Az értelmiség

Az értelmiség nemzetvezető és irányító.

A paraszthoz az út a természeten át, a munkáshoz régi ideológiájának megsemmisítésén keresztül vezet. Az értelmiséghez lelki és testi újjászületésén keresztül, hitének, önbecsülésének és az elhivatás felemelő tudatának visszaültetésén keresztül jutunk el.

Eleve hangsúlyozzuk, hogy értelmiség alatt nemcsak a középosztályt értjük. Ez csak egyik alkotóeleme az értelmiségnek, amelynek gyűjtőfogalmába tartoznak mindazok, akik a tudatos értelmen keresztül valamely közület felelős irányítását, vezetését személyes tudásukkal és cselekvésükkel kiérdemelték.

A parasztságnak és munkásságnak tehát éppen úgy meg van az értelmiségük, mint ahogy a középosztály egyes rétegeinél nincsen meg.

Az értelmiségből kerül ki az állami és népi élet szellemi vezetőkara. A magyar nemzetiszocialista államban az értelmiség köréből fogjuk meríteni államrendszerünk legfontosabb irányító és vezető szervét: a nemzetvezérkart.

Önbecsülését meg fogja találni értelmiségünk, amint szerves részévé válik népi közösségünknek; a felelősség nem egyedül a technikai feldolgozásra, hanem magára a lényegre fog hárulni, mely a nemzet valamely kérdését helyesen eldönteni és megoldani hivatott.

Mi nem "aktafelelős" bürokratákat nevelünk, hanem nemzetfelelős vezetőket. Még a legjelentéktelenebbnek látszó ügykörökben is. Papirosokért élni még a halálnál is rosszabb; ezért voltak az értelmiség hivatalokba zárt tömegei élő halottak. Betűmunkások voltak legnagyobbrészt, hatáskör és önállóság minden szabadsága nélkül, az ereikben szunnyadó alkotásvágy, a szívükben élő nemes érzések kielégítésének legkisebb öröme és reménye nélkül.

Holt minden betű, csak a betűk szelleme az élet. Népünkért, nemzetünkért küzdeni: ez az a munka, amelyből a lelki és erkölcsi erők fakadnak. Értelmiségünk munkájának tehát életének is erőteljes értelmét fogja látni. Felszabadul a céltalan teljesítmények, a kiábrándító hiábavalóságok, a tehetetlen vergődések és eredménytelen erőfeszítések lidércnyomása alól, mely a liberális múltban mellére térdelt, férfiasságát, szellemiségét és egész egyéniségét fojtogatta.

Lelkileg és erkölcsileg megerősítjük, hogy a magyar látóhatárt átfogó tekintetével élesen fel tudja ismerni, hogy a nép és a Haza ideálja az, amiért élni és dolgozni kell.

Az értelmiségnek kell elsősorban nemzettudatosnak és tudatos szocialistának lennie, hogy elsőrendű nemzetfeladatának megfelelhessen.

Értelmiségünk elszakadt nemzetünktől, de részben bűnös kezek szakították el tőle. Elszakadt, amikor bürokrata lett; elszakították, amikor az ismert módszerek szerint Csonkahazánk erkölcsi, szellemi és anyagi leigázásánál a nemzettestet először részekre bontották széjjel, hogy ezeket aztán külön-külön megverhessék.

Értelmiségünk egy ilyen leszakított és külön megvert rész volt.

A középosztály gerinctelensége, nemtörődömsége, a földtől való idegenkedése, a nemzetélet ez irányú gyakorlati megnyilvánulásaitól való húzódozása, lélektelen gépszerűsége, hitetlensége, erkölcsi elüszkösödése, elanyagiasodása: mindannyi ténye és eredménye a bűnös kéznek, mely gyökértelenné süllyesztette és erkölcsi, szellemi és anyagi tengődésre kárhoztatta. Önmagában meghasonlott és fásulttá undorodott lelkében, minden hazafias, nemzetmentő megmozdulás iránt fásult és érzéketlen maradt.

Értelmiségünkben három rétegcsoportot figyelhetünk meg. Ezeket azonban nem a születési korosztályok csoportosítása, hanem az értelmi tudat megnyilvánulásai határozzák meg.

Az első csoportba tartoznak azok, akik zsidó szellemmel és zsidó vérrel vannak megfertőzve. Ezt a csoportot leginkább a középosztály felsőbb rétege adja. Ezek a jelenlegi rendszer minden előnyét évezik. Ők lesznek tehát azok, akik az osztó igazság alapján az újrendszer minden hátrányát el kell majd tűrjék. Ezek azok, akiknek nincs egyéni meggyőződése vagy ha volt, eladták. Akiknek szeme csak azt látja, amit a zsidó érdekek engednek látni, tőlük csak azt hallja, amit a háttérből súgnak, szájuk csak ennek a nemzetgyilkos érdeknek szószólója.

Bérbevett és elkárhozott lelkek. Előttük a pénznek és nyomornak nincs szaga, az élet indítékainak nincs jelentősége. Mások és egész nemzetük nyomorával szemben érzéketlenek, de saját bajaikon minden halandónak sajnálkoznia kell. Áruló, önhitt, elkényeztetett, üres vázak, nemzetünk heréi. Ők hazánk igazi szellemi és erkölcsi élősdijei, akiknek henye boldogsága azon alapszik, hogy maguk sem tudják hová süllyedtek és maguk sem tudják, mit tesznek. Különben lelkiismeretük és bűntudatuk korbácsa halálra ostorozná őket.

Ez az a csoport, amely harcunkból, nemzetünk élet-halál harcából magát kivonja. Mozgalmunk szempontjából számításba nem jönnek. A velük való foglalkozás meddő időpocsékolás.

A második csoportba tartoznak azok, akiket fásulttá tettek az első csoportba tartozók bűnei. Akik megundorodva és elfáradva feladták meggyőződésüket és gerinctelenné váltak. Akaraterejük elveszett. S bár lelkük hamujában megvan az emberi és magyarabb élet alkotó reménye, mintegy megbűvölve süllyedtek a tehetetlenségbe.

Ezeket a típusokat leginkább a középosztály úgynevezett lateiner rétegében, a közigazgatásban és a magánalkalmazottak tömegeiben találjuk meg. És mert ilyené tették őket, elcsigázott, alázatos, ijedt páriaként kiszolgálnak mindig mindenkit, aki hatalmát érezteti velük. ők azok, akik sodródnak az események forgatagában, mert elvesztették gyökerüket a nemzetben. Ők a legboldogtalanabbak, mert értelmük és tudatuk gyakran rávilágít romlatlan lelkük mélyén a helyes útra.

Tudnak a nemzettel érezni, de már nem tudnak vele cselekedni, ők azok, akiket a tragikus gátlások alól a mi mozgalmunknak fel kell szabadítani. Ez az a csoport, amelyik harcunkból, nemzetünk élethalál harcából nem mer, nem tud, de nem is akar kibújni. Ez az a csoport, amelynek elsősorban vissza kell adni önbecsülését, férfiasságát és elsősorban vissza kell, hogy öleljük őket a népi közösségbe. Ez az a csoport, amelynek végre állást kell foglalnia: itt vagy amott! Mert aki értelme minden erejével, szíve minden bensőségével nincsen velünk, az ellenünk van.

Mozgalmunk felvilágosító munkája ennél a csoportnál nem meddő, nem időpocsékolás ellenkezőleg: nemzetapostoli és megváltó munka. Ne türelmetlenkedjünk, ha visszautasításra találunk. A gátlásokkal teli egyén kifelé mindent visszautasít, de mindent amit kívülről kap megtart belsejében, nem tud tőle szabadulni.

A harmadik csoportba tartoznak azok, akiket gyöngyszemeknek kell neveznünk s akiket a legnagyobb szeretettel kell magunkhoz ölelnünk, mert elénk jönnek tudatosan, lelkük, szívük, értelmük minden kincsével;
romlatlanok, egészségesek és a felelősségvállalás bátor és férfias öröme telíti őket.

Ezeket leginkább azok között az értelmiségbeliek között leljük, akik megőrizték magukban a drága magyar föld illatát, akik paraszti gyökereikkel szívósan kapaszkodnak még a magyar erkölcsök, a magyar szokások, a magyar emlékek, a magyar múlt talajába s nem szégyellték átmenteni és vallani faji vonásaikat mindentől függetlenül, mindenben és mindenütt ennek az idegen és vad életnek ellenséges légkörében.

Ez az a csoport, amelyik nemzetével együtt örül és sír, áll vagy bukik, él és meghal. Amelyik mindent nemzete szemével lát és nemzete szívével érez. Igaz, meg nem alkuvó, felelős, nemzetmentő, nemzetirányító és vezető réteg.

Felelősséget vállal habozás nélkül mások helyett is, ha meggyőződése, hogy amit vállal, az a nemzet érdekében áll. Ez az a csoport, amelyik harcunktól sohasem fog távol maradni.

Mozgalmunk elsőrendű célja legyen, hogy ezt a csoportot legbensőbb kapcsolatba hozza munkásmozgalmunkkal. Ebből a csoportból építhetjük föl államiságunk felelős irányító és vezető szervét: a nemzetvezérkart, mert meggyőződésünk és hitünk, hogy jobb, becsületesebb, tisztább kezekbe népi közösségünk erkölcsi, szellemi és anyagi élete nem kerülhet.

4. Nő, gyermek és ifjúság

A nő, gyermek és ifjúság nemzetünk halhatatlanságának zálogai.

Ki mint neveli ifjúságát, úgy látja nemzete jövőjét. A nő beállításának módjától függ, hogy egy államiság milyen erkölcsi magasságot tud elérni és tartani gyakorlati életében.

A gyermek és családjog lefektetése lesz magyar közösségi életünk alaptörvénye. Azok az eszközök, melyeket erre vonatkozó törvényeink erőteljesen biztosítani és védeni fognak, ezek:
a családi élet tisztasága, erkölcsi, szellemi és anyagi feltételekkel való megteremtése, az anyai hivatás megbecsülése messzemenő biztosítása annak, hogy az anya szent öle minél dúsabb és egészségesebb gyermekáldást hozzon;
végül az örökösödési rend új felépítése a népszaporulat fokozása érdekében;
törvénytelen gyermeket jog és törvény előtt nem ismerünk.
Az egy apától származó gyermekek egyazon jogokat fogják élvezni a népnevelés és örökösödés terén.

Minden gyermeknek meg lesz a természetes szülői otthona. Fiatalságunk jövőjének becsületes gyakorlati harcosai vagyunk és maradunk.

A nő igazi, szent és legtermészetesebb hivatását mint anya teljesíti. Az anya az otthon, a család jó szelleme, a gyermek nevelője, az érett ifjú megértő támasza és vigasza, a kenyérért harcoló családfő serkentője.

Az anya a Nemzet halhatatlanságának géniusza.

Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanóvá "férfinőt" teremt belőle. Súlyos bűnt követ el az otthon és a család állami népfenntartó intézménye ellen, tehát hazája és nemzete ellen.

A felesleges, komolytalan, gyakran egészségtelen cicomázások és kendőzések a benső szegénységet jelentik. Maguk után vonták, hogy a nő a tartalmi élet hiányában a kifelé való "látszatélet" sivár útjaira került és így mindinkább eltávolodott igazi élethivatásától. A lehetetlen erkölcsi, szellemi és anyagi körülmények ebben megerősítették. A liberális rendszer, a polgári házasság lehetetlen intézményével, mely éles fényt vet egész erkölcsi lényegére, a hivatalosan és társadalmilag megtűrt barátnőtartás egyik válfaját honosította meg, mely tényleg még csak egy lépéssel sem választ el bennünket a szabad szerelem gyakorlatától. A kommunizmus csak azt akarja törvényesíteni ha a törvényesítésre egyáltalában képes amit a liberalizmus társadalmilag és társadalomjogilag már el is fogadott.

Nemzetünk erkölcsi életének biztosítása és védelme érdekében leghatározottabban ragaszkodunk az egyházi esketéshez, azt minden házasságnál megköveteljük, ettől semmi körülmények között nem térünk el.

Családi életünknek ez lesz az alapja. A polgári házasságok ma dívó rendszerét pedig kíméletlenül beszüntetjük.

A válást az állam engedélyezi, de csak szigorúan körülhatárolt olyan esetekben, amelyek nemzeti érdekkel vannak összefüggésben:
meddőség, fajrontás eseteiben vagy nemcsak a családra, hanem a nemzetre is kiható ezekkel összefüggő esetekben. Ilyen okokból elválasztott nem hibás házastárs állami engedéllyel újra házasodhat. Új házasságára nézve azonban automatikusan érvénybe lépnek egyházi törvényeink. A hibás házastárs soha többé nem házasodhat. A gyermek mindenkor a nem hibás házastársat illeti meg. Ellenszenv, kölcsönös válási egyetértés semmi körülmények között sem lehetnek válóokok, legföljebb büntetést érdemlő okok, amelyeket az állam így is fog elbírálni.

A gyermek államhatalmunk különös védelmét fogja élvezni. A gyermek akkor igazi gyermek, ha legalább három van belőle egy családban.

Az egy gyermek remegő gond, két gyermek külön-külön diplomata az anyai és apai szeretet kettéválasztásában, három gyermek öröm, sok gyermek pedig igazi boldogság.

Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok döngő, honmentő szónoklatait.

Jóízű magyar kenyeret fogunk biztosítani az igazi magyar családok boldog gyermekei számára. A fegyveres nemzet leghatalmasabb fegyvere a gyermek: az egészséges, tiszta, bátor magyar gyermek. Ami fegyvert ellenségeink nekünk szegezne, az mind ki fog hullani kezükből a megsokasodott, nevető, boldog és egészséges magyar gyermekhadsereg támadásától.

A gyermek nevelését párhuzamosan kell irányítani: kapja meg okvetlenül a gyermekszoba-nevelést, hogy gyökerezhessen örökre a szerető otthon és tiszta családi élet mélységeiben és kapja meg a nemzetnevelést, hogy egészséges gyökeret eresszen eltéphetetlenül nemzetében és hazájában.

Ne terheljük túl agyát és szívét olyan dolgokkal, amelyeket, megemészteni még nem tud. Legyünk tisztában azzal, hogy a gyermeknevelésnek ez a párhuzamos felépítése: a gyermekszoba és a nemzetnevelés döntő befolyású. Tanítsunk és neveljünk.

A gyermek nevelése az otthon feladata. Tanítása államfeladat.

Az ilyképpen felserdült gyermek lélekben, testben és vérben egyaránt tisztán kezdi meg nagy útját, mint ifjú a nemzet életében. Az ifjúság így az otthon megbecsülésére, a család szeretetére nevelve és fajbüszkeségre ébresztve, egészséges tanítási alapokkal ellátva a nemzetnevelés rendszerébe kerül. A tanítás és nevelés ettől az időtől kezdve már az állam feladata. Egymástól nem választható szét. Önálló harcossá, lelkes, eszményeket tudatosító, komoly taggá kell váljon a magyar nemzetiszocialista rendszerben. Tanításunkkal biztos alapokat adunk lábai alá, nevelésünkkel elkövetkezendő vezető szerepkörére készítjük elő.

Szaktudással rendelkező, izzó hazaszeretettől és fajszeretettől áthatott vezetőegyéniség kiformálása legyen a nemzetnevelés célja. Ifjúságunk minden egyes tagja érezze át és tudja, hogy hivatás vár rá nemzetünk életében, akár szerszámmal, akár ekével, akár szellemével vagy tollával, akár kardjával szolgálja a hazát.

De legyen áthatva attól a tudattól is, hogy nevelésének befejezése után megkapja azt a helyet, melyet nemzetiszocialista életünknek erkölcsi, szellemi vagy anyagi vonatkozásában méltóan betölthet és méltán megkövetelhet.

Az "állástalan diplomások" kérdésének tényét egyedül a liberális államrendszer ismeri. A nemzetiszocialista népi közösségünk állástalan magyar diplomást, munkanélküli magyar ifjúságot nem fog ismerni.

Közösségünk mindenek felett nemzeti és szocialista, tehát e két vonatkozásban mulasztást nem tűr. A mai rendszer diplomás és munkanélküli ifjúságát megfelelő előzetes ingyenes átképzés után a gyakorlati pályákon fogjuk elhelyezni.

Álláshalmozások helyett mindenkinek biztos elhelyezkedést fogunk nyújtani, mert nagy, gyönyörű munka vár ránk, melynek munkahelyei betöltésre várnak. Az ifjúságot beállítjuk fegyveres nemzetünk és munkásnemzetünk soraiba és kezébe vagy a harc vagy a munka fegyverét adjuk, aszerint, hogy kardot vagy pajzsot kívánunk-e formálni a nemzeti célokért tudatosan cselekvő nemzeti és szocialista ifjúságunk nemes anyagából.

A Hungarizmus fogja egy nemzettestbe, egy nemzetlélekbe a Kárpátok ölelte Duna-medence egész ifjúságát és lényegében harcot és békét hord. Harcot a Hungarizmus valóságáért, békét a valóság megteremtése után a közös munkában nagy Hazánk dicsősége, nagysága és boldogsága szolgálatában.

A Család: a családfő, anya, igaz gyermek a magyar nemzetiszocializmus Hungarizmusának építő, biztosító, védő és törvényesítő alapjai. A családfő a harcosa, az anya a lelke, a gyermek a fegyvere, az ifjúság a megtestesítője.

5. A népcsaládi és kisebbségi kérdés

A magyar nemzetiszocializmus a Hungarizmus valóságalapján fogja rendezni a Kárpátok ölelte Duna-medence nagy erkölcsi, szellemi és anyagi kérdéseit. A hangsúly a valóságalapon van. Ennek felismerése, a felismerésből fakadó következtetések, tanulságok határozzák meg azoknak a feladatköröknek megállapítását és végrehajtását, melyek új országépítésünk beállításához szükségesek és az érintett terület civilizált állami és népi rendjének egységét erkölcsi, szellemi és anyagi vonatkozásban egyaránt törvényesítik, biztosítják és védik.

Az egyik valóságalap az, hogy magyar népünk volt egyedül képes arra, hogy az érintett területen ezer éven át szerves állami rendszert építsen meg. Politikailag, társadalmilag és gazdaságilag egyesítette s ebben a területegységben olyan szerves államtestet hozott létre, amely az elmúlt fejlődésnek, a korszellemnek és Európa gyakorlatainak megfelelt, ezekhez idomulni tudott. Az 1848-49-es években és 1867-ben a nyugatról vett liberális gyakorlati rendszereket igyekezett állami életünkbe átültetni. Államépítésünk tehát mindig párhuzamosan haladt és idomult az európai államépítésekhez. Ez az igyekezetünk azonban csődöt mondott. A csőd egyik oka az, hogy a mintákat olyan államoktól vettük, amelyek erkölcsileg, szellemileg, anyagilag, vérségi származás és nyelviség szempontjából belső egységüket már elérték, rendszerátültetéseiknél tehát csupán belső életük erőtényezőinek egymásra hatását kellett megváltoztatniuk s már egységes nemzetté rendszereződtek. Ha kezdetleges formában is, de egységes nemzeti akaratot tudtak kifejezésre juttatni: állami célkitűzéseikben nemzetük egységes erőkifejtését biztosítani tudták, az államhatalom célkitűzését a Nemzet nemcsak elfogadta, hanem magáévá is tette és az államhatalom akaratának és irányításának megfelelően tudatosan végre is hajtotta: az államcél és nemzetcél minden kialakult és elfogadott rendszerben egy tudott lenni.

Ezzel szemben a mi Ősföldünk elfoglalásakor meg tudtuk ugyan építeni a nyugaton bevált államrendszert nyugati államelképzelésekkel, anélkül azonban, hogy az államiságunkat képező népcsoportokat az államiság szerves részévé tudtuk volna tenni, rendszerátültetésünkkel egységes nemzeti akaratot tudtunk volna állami célkitűzéseink mellé állítani, államcélunk fedte volna a népcsoportok népi célkitűzéseit.

Azokat a kezdeményezéseket, melyeket az egyes szabadságharcok juttattak kifejezésre egy sajátos, Hazánk adottságainak megfelelő állami és népi, valamint egységes erkölcsi, szellemi és anyagi berendezkedés kialakítása céljából, a hatalmon lévő rendszer erőtényezői görcsösen ragaszkodva a nyugati államok államiságának külső formáihoz megakadályozták, lehetetlenné tették olyképpen, hogy a minden tekintetben egymásra utalt népcsoportokat egymás ellen kijátszották és Hazánkat évszázadok óta állandó, mindig fokozottabb erősségű erkölcsi, szellemi és anyagi harcok áldatlan színterévé tették.

A másik ok, mely kimondottan az első függvénye és belőle következik az, hogy nem tudtunk nemzetté lenni, nem tudtunk Hazát adni, a Hazában Hont a népcsoportoknak. Mi magyarok Hont foglaltunk, de ebből nem a Haza valóságát építettük meg, hanem csupán ennek hatalmi keretét: az Államot. Államot szolgálni és Hazát szolgálni egyszerre csak úgy lehet, ha a Hazajelenti egyedül az erkölcsi, szellemi és anyagi valóságot, a tartalmat, az Állam viszont ennek a belső valóságos tartalomnak törvényes szolgálatát. Mi magyarok eddig csupán az államot szolgáltuk, ennélfogva elvesztettük azt, ami nélkül nincs állami élet: a Hazát. Az egyes népcsoportok, testvérnemzeteink ugyanezt a hiányt érezték és érzik még ma is és ezért igyekeztek és igyekeznek olyan államkeretben elhelyezkedni, mely számukra egyszersmind Hazát is jelent, tehát a népi valóság mindenkori gyakorlatát és szolgálatát.

Ennélfogva egyes testvérnemzeteink nem azt nézték és nézik, hogy egy geopolitikailag eszményi egységben élnek-e, hanem egyedül azt, hogy az a terület, melyet népcsoportjuk befed, valamint az a népcsoport, amelyhez tartoznak, milyen erkölcsi, szellemi és anyagi viszonyba tud kerülni egy másik népcsoporttal és annak területével. Az 1918-19-ben a mi államiságunkra szakadt szerencsétlenség okait így, csakis így kell látnunk és meglátnunk. A testvérnemzeteinknél mai napjainkban tapasztalható nagy nyugtalanság belső okait ugyancsak a Haza és Hon valóságának teljes hiányában kell megismernünk és felismernünk.

A másik valóságalap az, hogy nagy Hazánk minden vonatkozásban zárt egységet képez, erőtényezőinek hatása élesen körülhatárolható területekre szorítkozik.

Földrajzilag medence-ország vagyunk, melyet északon és keleten erőteljesen feltüremlett lánchegység ölel körül, széles és tárt kaput mutat nyugat és dél felé: a Duna Nyugat és Kelet természetes gyűjtő és elosztóhelyévé teszi. Ez a földrajzi képe szabja meg geopolitikai helyzetét Európában.

Az egyes népcsoportok tájrészlet szerint helyezkednek el. A szláv népcsoportok a hegyvidéki, a német népcsoportok a dombvidéki, a román népcsoportok az alpesi jellegű hegyvidéki, a magyar népcsalád pedig a síksági területeken kaptak biztos talajt a sajátos népi életformák egyéni kialakítására. A német népcsoportok kivételével amelyek elszórt népi szigetcsoportokkal hintik be a medenceországot a többi népcsoportok mind zárt néptömbben helyezkedtek el. Az egyes népcsoportok egymásra való hatása a történelmi helyzetükre való tekintet nélkül mindenkor közvetlen volt. Medenceországunkban vont bármilyen történelmi vagy államisági határok ezt a követlen hatást megszüntetni nem tudták. Az itt honos és földbegyökerezett állandósult népcsoportok geopolitikai egymásrautaltsága ennélfogva nem vitás. Ebből folyik, hogy medenceországunk földrajzi és geopolitikai adottságai miatt nem darabolható fel olyan érdekterületekre, melyeknek erkölcsi, szellemi és anyagi gyúlpontjai és súlypontjai a medenceország határain kívül esnek. Természetes súlyterület a Duna, így tehát erkölcsi, szellemi és anyagi súlya is e vonal mentén kereshető csupán.

Az egyes népcsoportok népi határai nem élesek, hanem az érintkező felületen egymásba nyúlnak és kevertek. Egymástól soha nem választhatók el, mert az egyes népcsoportok egymás közötti erőteljes erkölcsi, szellemi és anyagi érintkezése életszükséglet. Ez viszont maga után vonja, hogy nem államisági határokat kell húznunk az egyes népcsoportok közé, hanem olyan kultúrhatárokat, melyek az egyes népcsoportoknak sajátos népi kultúrájuk kifejlesztését a nagy egység érdekében lehetővé teszik. E tényből vezethető le a feltétlenül szükséges autonómiák elemi alapja: a kultúrautonómia.

A magyar nemzetiszocializmus hungarisztikus valóságalapján indulva leszögezzük, hogy földbirtokrendezéssel és telepítéssel kapcsolatosan olyan intézkedéseket fogunk végrehajtani, melyek lehetővé fogják tenni azt, hogy medenceországunkban elszórtan letelepült népcsoportrészek és tagok népcsoporttömbjükbe kerüljenek vissza autonómiájuk teljes élvezetének biztosítása érdekében.

Elvitathatatlan, hogy az egyes népcsoportok kultúrája a geopolitikai helyzetből folyóan egymásra hatottak és egymásra való hatásuk sajátos Kárpát-Duna kultúrterület kialakítására vezetett. Leszögezzük, hogy ez a sajátos kultúrkialakulás, mely természetes és a népcsoportok egymásrautaltsága miatt történt, tovább is fejlődni fog és hungarisztikus kultúrává fog nemesedni, mert csak ez biztosíthatja az egymásra utalt népcsoportok adottságkövetelte, államot építő közerkölcsiségét, közszellemiségét és közjólétét. A természetes hungarisztikus kultúrkialakulás egyedül akkor éri el nemes célját a Hungarizmusban, ha a népcsoportok sajátos kultúrájuk hamvát nem hogy elvesztenék, ellenkezően: erőteljesen ápolják, sajátosságuknak megfelelően minden vonatkozásban kifejlesztik, mint nélkülözhetetlen erőtényezőt népcsoportjukban tudatosítják, gyakorolják s mint közkincset a népi közösség rendelkezésére bocsátják. A hungarisztikus kultúra tehát az egyes népcsoportok kultúráinak összességét, egymásrautaltságát, összértékét és egymást serkentő gyakorlati beállítását és hasznosítását jelenti.

A Kárpátok ölelte medenceországunk gazdaságföldrajzi szempontból is egységet képez és zárt. Az erőforrás-adottságok alapján határozottan őstermelői terület vagyunk, túlnyomóan mezőgazdasági jelleggel. Ebből folyik gazdasági beállítottságunk Európában. Gazdaságpolitikai tényként megállapítható, hogy medenceországunk Európa legeurópaibb országa, mert mind kivitele, mind behozatala teljes mennyiségben európai földrészünk államaira szorítkozik. Ezen belül gazdaságpolitikánknak ható és súlyterülete nyugaton a Rajna-Rhone, keleten a Visztula-Dnyeszter, északon a Keleti-tenger és délen az Adriai-tenger Fekete-tenger által határolt területen van. Ebből kifolyólag nemcsak a legeurópaibb terület vagyunk, hanem kimondottan és határozottan Közép-Európa belső politikai és gazdasági zárt magvát képezzük. E zárt magot nyugatról ipari, keletről őstermelői vonalak metszik, rá ezek hatnak. Ipar szempontjából felvevő, őstermelés szempontjából leadó gazdasági terület és piac. Mint zárt gazdasági egység a közép-európai gazdasági terület egyensúlyának mutatója. Ha medenceországunk gazdasági zártsága és egysége egymásba fonódó rendszerében szétesik, a gazdasági egyensúly nemcsak medenceországunkban, hanem Közép-Európában is felbomlik. A gazdasági egység megteremtése a Kárpátok ölelte Duna-medencében tehát közép-európai és így európai szükség és cél, mely elől nem zárkózhat el egy európai állam sem, ha csak nem akarja kitenni Európát egy gazdasági háború súlyos rontásainak, mely háború gyújtópontjában medenceországunk állna.

Külpolitikailag zárt egységbe kovácsolt országunk egyensúlyt és túlsúlyt jelent a megadott közép-európai erőterületen. E két hivatásának szerepéből kiesik, amint belső zárt egysége megbomlik és csatatere lesz mind a közép-európai államoknak, mind Nyugat és Kelet külpolitikai érdekköreinek; csatatere lesz tehát a germán, a latin s a katolikus szláv erőtényezőknek, hogy ezek a Duna-medencében hegemóniájukat biztosítsák, de ilyképpen egyúttal csatatere lesz az angol, a francia és az orosz érdekeknek is, melyek a germán, a latin és a katolikusszláv erőkkel mérkőznek meg sajátos világpolitikai helyzetük megóvása vagy kibővítése érdekében.

A harmadik valóságalap az, hogy a Kárpátok ölelte Duna-medence zárt egységének megteremtése szükség és törvény. Meggyőződésünk, hogy ezt a zárt egységet létre kell hozni. Mi azt valljuk, hogy magyar népcsaládunk történelmi feladata és hivatása, hogy a Hungarizmus valóságalapján építve, ezt a zárt egységet az érdekelt és érintett népcsoportok közös akaratából és szentesítésével önerejéből, minden természetellenes befolyástól menten létrehozza: Hont szerezzen az összes népcsoportoknak s szívvel és értelemmel vallott hazát adjon. Ha mi, a magyar népcsalád erre a nagy történelmi feladatra képesek nem leszünk, létre fogják hozni természetes szükségből, de országunkat pusztító és dúló meddő háborúk után Európa nagyhatalmai egy második "vesztfáliai" béke keretében, melyben az új Európa új állami és népi térképét fogják megrajzolni és törvényesíteni. Ebben az esetben azonban a Kárpátok ölelte Duna-medence népcsoportjai olyan állami és népi rendszerbe kerülnének, melyet nem az ő akaratuk, hanem az érdekelt nagyhatalmak közös akarata szentesítene. Ez viszont belső meggyőző tartalom hiányában oda vezetne, hogy az ilyen keretek közé szorított és kényszerített népcsoportok állandósult belső viszályokkal emésztenék egymást aszerint, hogy az államot létrehozó és biztosító nagyhatalmak mely népcsoporton keresztül kísérelnék meg felsőbbségüket erkölcsi, szellemi és anyagi vonatkozásban biztosítani. Ezért parancsolóan szükséges, hogy Közép-Európának ezt az egységét az érdekelt népcsoportok közös akarattal, idegen befolyástól teljesen mentesen, a Hungarizmus valóságalapján, mind erkölcsi, mind szellemi, mind anyagi szempontból önerőből állami és népi közösségi rendszerbe kovácsolják és általános titkos népszavazással szentesítsék.

A megadott három valóságalap parancsolóan és élesen határolja minden időkre magyar nemzetünk számára az utat, mint irányt és célt, mint tartalmat, amikor elvitathatatlan államalkotó képességével a Kárpátok ölelte Duna-medencében sorsdöntő viszonyok közepette harmadik és európai történelmét erőteljesen befolyásoló honfoglalásra indul s ezt dicsőségesen végre akarja hajtani. Kizárólag magyar nemzetünk képes csak arra, hogy ezt a történelmi feladatot végrehajtsa, mert ösztönös törekvései mindenkor ezt az utat és célt mutatták, és hogy eddig ebben a törekvésében elbukott, csak arra vezethető vissza, hogy külső és belső idegen hatalmi érdekek ebben a törekvésében évszázadokon keresztül gátolták s őt magát is hatalmi érdekek erkölcsi, szellemi és anyagi jármába igázták. A magyar nemzetiszocialista szabadságharc a Hungarizmus valóságával a jármot levette magyar népünkről és így felszabadulva, testvéri népcsoportjainak felszabadítására fogja minden erejét beállítani.

Ősföldünk valóságalapját véve alapul és elismerve a kor szellemétől parancsolt világnézetet, országépítésünk alapjai ezek:
Államiságunkat nem építhetjük fel más európai állam mintájára és rendszerére;
Állami és népi célkitűzésünknek olyannak kell lenni, hogy az összes e területre utalt népcsoportok azt elismerjék, szentesítsék és közös akaratból megvédjék;
A Magyar nemzet vezető és irányító szerepe az új államban mindenkor életkövetelmény, valamint állami és népközösségi létkérdés, a civilizált állami és népi rend alapja, az erkölcsi, szellemi és anyagi élet összehangolt kiteljesülésének biztosítása, az egyes testvéri népcsoportok egymás közötti súrlódásmentes népi rendjének őrzője.

Mindebből az következik, hogy nagy Hazánk összes népcsoportjai számára olyan ideológiai rendszert kell a gyakorlatba átültetni és benne tudatosan érzékeltetni, mely a Haza és a Hon valóságát nemcsak geopolitikai egységekre vezeti vissza, hanem népcsoportjainak egységes erkölcsi, szellemi és anyagi akaratára és cselekvésére is.

Végső következtetésként a megoldás alapjának első törvénye, hogy eszményi geopolitikai egységükben, mely a rajta és benne élő népcsoportoknak eszményi Hazát és Hont jelent és biztosít, eszményi népi államiságot kell felépítenünk, melynek kerete az állam, gerince a közakaratból szentesített alkotmány, kifejezője a népcsoportok nemzeti akarata, tartalma a népcsoportok népi közössége, létalapja a Magyar nemzet államvezető és államirányító természetes, törvény adta joga.

A magyar nemzetiszocialista államban a népcsaládi és kisebbségi kérdés helyes, igaz, őszinte és félreérthetetlen megoldása életkérdés a Magyar nemzet, a testvéri népcsoportok és kisebbségek részére egyaránt. Leszögezzük:

Testvérnemzeteink számára törvényesítjük azokat a jogokat, amelyeket azáltal szereztek, hogy évszázadokon át a magyar birodalom valóságáért ontották vérüket, hozták erkölcsi, szellemi és anyagi áldozataikat és a világháború után a megszállott területek poklaiban szenvedtek börtönt, fegyházat, száműzetést és haltak vértanúhalált.

A magyar nemzetiszocialista állam népszavazással fogja rendezni a Magyar nemzet és testvérnemzeteink közti viszonyt: ez a kérdés csakis szorosan kettőjükre tartozik, a magyar nemzetiszocialista állam belügye. Ebbe más hatalomnak beleszólása nincs.

Amennyiben az őszinte, igaz, helyes és elfogadott becsületes döntések ellenére testvérnemzeteink közül bármelyik életszerződéseinket bármely vonatkozásban megsértené: jogbitorlóvá és kötelességszegővé válik és következményeiért önmagának kell felelnie.

A Hungarizmus a kisebbségtől ugyanazt a tudatosan cselekvő hazafiságot, nemzetépítő munkálkodást és hűséget követeli, mint a magyar nemzettestvérektől. A hungarista kisebbségek népközösségi értékét, valamint megbecsülésük mértékét egyedül ezek a szempontok szabják meg. A Haza egy. Italát és kenyerét is egyformán nyújtja: fiainak hűségében, hálájában, jogaiban és kötelességtudásában nem lehet tehát különbség. Mivel az anyanyelv és a sajátos népi kultúra megtartása hungarista felfogásunk szerint nincsen ellentétben a Hazához való hűséggel: hatalomra jutásunkkor kisebbségeinknek, mint egyenlő és teljes jogú államalkotó hungarista nemzettestvéreinknek, a gyakorlatban biztosítjuk és megvalósítjuk mind ama intézmények felállítását és fenntartását, melyek révén népi sajátosságaikat és kultúrájukat ápolhatják, de mindenkor csak közös Hazánk szolgálatában és javára.

Valljuk, hogy minden népiség csak öröklött természeti adottságaiból tudja legmagasabb emberi értékeit kifejleszteni és csak ezekkel képes azt a nemzeti keretet, amelyben él, becsületesen, értékesen kitölteni. Csak ezeknek a sajátos természeti adottságainak szabad kiélése mellett lehet hazájának hálás, elégedett, hasznos és hűséges fia.

A magyar nemzetiszocialista állam a közös haza határain belül a vérségi együvé tartozás tárgyi alapján áll, azt mint természetes adottságot elismeri. Ezzel szemben a leghatározottabban megköveteli, hogy a vérségi csoportok minden egyes tagja mint alany a Hungarizmus valóságát élje és gyakorolja. A vérségi asszimilációt mint vérnemesítő tényt népcsoportjai között elismeri, egyedül és kizáróan csak a vérrontó és fajrontó elemeket zárja ki és különíti el.

Romboló és destruktív elemnek azt nyilvánítjuk, aki mind erkölcsi, mind szellemi, mind anyagi, valamint vérségi és faji összetételénél fogva honképtelen, gyökértelen és a Hungarizmus valóságát, gyakorlatát nem ismeri el, ellene cselekszik néprontással, hazarontással, fajrontással, az állam erkölcsi, szellemi és anyagi egységének megbontásával. Ezzel szemben áll az az építő, konstruktív elem, mely a magyar nemzetiszocialista állam minden védelmében részesül.

A Hungarizmusnak hittel, szívvel és értelemmel való vállalása és gyakorlata a hazaszeretet és hűség olyan alapja, melyet sorsdöntő idők nem ronthatnak meg.

A Nagy Hazánk területét fedő és rajta élő népcsoportok összessége fogja alkotni a magyar nemzetiszocializmus hungarista népi közösségét. A népi közösség honképes és talajgyökeres népcsoportjainak összességét Nemzetnek hívjuk. Minden nemzettag állampolgár és honpolgár Állampolgára a népcsoportok összességéből alkotott és területileg elválaszthatatlan magyar nemzetiszocialista államiságnak, honpolgára a népcsoporti kötelékeknek.

Az állampolgári jogok és kötelességek képezik a honpolgári jogok és kötelességek alapját. A honpolgári jogok és kötelességek semmi körülmények között nem kerülhetnek összeütközésbe az állampolgári jogokkal és kötelességekkel.

Idegen honosok azok, akik sem állampolgári, sem honpolgári jogokat nem gyakorolhatnak. Jogaikat és kötelességeiket külön törvények és rendelkezések fogják szabályozni.

Minden honpolgár egyszersmind állampolgár is és megfordítva: minden állampolgár honpolgár. Abban az esetben, ha az állampolgárilag elismert tag vagy valamely népcsoportrész olyan cselekedetet követ el vagy szándékszik elkövetni, mely a közös akarattal szentesített állam és Hazaerkölcsi, szellemi, anyagi, területi vagy államisági épségét, egységét veszélyezteti, a népcsoportok közötti törvényesen összehangolt és szentesített népi közösséget teljességében vagy részeiben megbontja: az elfogadott közös alkotmányban biztosított jog alapján idegen honossá válik.

A népszavazás részünkről visszavonhatatlan követelmény, jog és kötelesség, egész államépítésünknek és ország-berendezkedésünknek alaptörvénye. Akár békés úton, akár fegyveres erővel történik is testvéri népcsoportjainknak visszacsatolása a Nagy Haza megépítése céljából: a népszavazás alaptörvénye nem módosítható és nem állítható félre. Mi ne személyekkel akarjuk erre vonatkozó szerződésünket megkötni, hanem a mi magyar népünk teljessége és összessége köt szerződést a testvéri népcsoportok teljességével és összességével.

A magyar nemzetiszocialista állam a Hungarizmus valóságalapján a korszerű világnézet és korszellem követelményeinek megfelelően építi fel a Magyar Birodalmat, kibővíti annak értelmét és gyakorlatát a Hungarizmussal és az ebből fakadó népszavazás útján szentesített autonómiákkal; és az 1526-ban elbukott magyar államiságot több, mint négyszáz éves kényszerszüneteltetése után helyreállítja és új életvalóságot, új életcélt és új élettartalmat ad számára az összes népcsoportok tudatos, közös akaratából. A testvéri népcsoportok népszavazással szentesítik autonómiájukat és ettől, valamint a Hungarista Magyar Birodalomtól való elszakíthatatlanságukat; a magyar nép pedig népszavazással szentesíti és tudomásul veszi a testvéri népcsoportok tudatosan vallott akaratát.

Mi, akik mélységes hittel hisszük és valljuk a magyar nemzetiszocializmus hungarista valóságalapját, meggyőződéssel állítjuk, hogy magyar nemzetünk ennek a nagy történelmi és szent feladatának és szent hivatásának csak abban az esetben tud eleget tenni, ha szívvel és értelemmel a mi hitvallásunkat vallja és gyakorolja; lehetővé teszi, hogy belátható időn belül Csonkaországunkban az igazi független magyar nemzetiszocialista rendszer kerüljön uralomra és meggyőződéssel vallja, hogy ezt a rendszert és ezt az uralmat egyedül és kizáróan csak mi tudjuk tisztán, becsületesen biztosítani és megvédeni. Ezért olyan erkölcsi, szellemi és anyagi rendet és rendszert kell felépítenünk és gyakorlati életünkben valósággá tennünk, mely elszakított véreinknek és testvérnépeinknek a magyar nemzetiszocialista államunkba való visszatérését szükségessé és kívánatossá teszi. Mi magyar nemzetiszocialisták az utódállamok területén élő véreinket visszaköveteljük a Magyar Haza számára.

Az érdekelt nagyhatalmaknak a Kárpátok ölelte Duna-medence népeinek akaratát tudomásul kell venniük és az egyes népcsoportokat akarat-elhatározásaikban semmi körülmények között nem befolyásolhatják, nem gátolhatják.

A Magyar Birodalom szükséges és természetes valóságát bebizonyítottuk A fejlődő élet bizonyításunkat meg fogja erősíteni. Az utat ebben a valóságban az áldozatos magyar nemzetiszocialista mozgalom, a célt a Hungarizmus életvalósága, lelke és tartalma jelöli.

Zrínyivel mondjuk és valljuk: "Ami a kételkedést illeti ez csak tunyaságból van, mivel nincs elegendő kedvünk és hajlamunk ahhoz, amire lehetetlennek gondoljuk igyekezetünket."