Kedves Roland!

Lantos János barátom értesített, hogy megjelent egy írásod a Jövőnk.info hírportálon, amelyben engem is megemlítettél. Kérdezte, akarok-e reagálni. Mondtam, előbb elolvasom, miről szól a cikk. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek a vádaskodásoktól, csúsztatásoktól, sőt közönséges hazugságoktól hemzsegő kirohanásodon. Mivel megszólítottál, így válaszolok a kirohanásodban kifejtett „MNA-fóbia" vádjára.

"A Pax Hungarica csoportocska továbbra sem talál érvényesülési lehetőséget magának, így az MNA nevének újból és újbóli feldobásával, a Jövőnk.info cikkeinek való ellentmondással igyekszik felhívni magára a figyelmet."

Az MNA nevét a Pax Hungarica Mozgalom (továbbiakban PHM) az ominózus áprilisi eseményeket követően egyetlenegyszer sem „dobta fel". Nem érdekel minket alapvetően, mit nyilatkozik az MNA. Annyira érdekel minket, mint az MSZP, a FIDESZ vagy a Kínai Kommunista Párt álláspontja. Amennyiben megszólíttatunk az említett szerveződések által, reagálunk. Egyébként a hungarista ideológiát fejtjük ki nyilatkozatainkban, illetve az aktuális eseményekre reflektálunk a hungarista világnézet szerint.

A lojalitás (nevezzük udvariasan így) megtermette gyümölcsét: Semjén Zsolt a KDNP elnöke lesz Orbán "Viktor! Viktor!" első sanchopanzája (miniszterelnök helyettes). Ez alkalomból a Heti Válasz című lap készített interjút a jeles férfiúval (2010 május 13.), aki - többek közt - az alábbiakat volt képes kipréselni magából:

"A KDNP a legkiszolgáltatottabb kisebbség, a magzati korukat élő embertársaink legkövetkezetesebb képviselője, de nem az a dolguk, hogy politikai irrealitásokat követeljenek a Fidesztől. A társadalomra nem lehet ráerőltetni olyan törvényeket, amelyek nem találkoznak a közfelfogással és amelyeket ezért nem is lehet kikényszeríteni".

Aki még emlékszik arra, hogy 1992-ben a szintén KDNP-s Surján László népjóléti miniszter volt az abortusz törvényként elhíresült 1992. évi LXXIX. törvény a "magzati élet védelméről" címet viselő szörnyedvény előterjesztője (Orbán Viktor és a Zsidesz színe-virága pedig lelkes támogatója), annak nem okoz különösebb meglepetést a fenti mondat. Nincs új a nap alatt. A KDNP önálló pártként már szinte csak jelképesen létezik, önálló arculata és célja abban merül ki, hogy a keresztény és nemzeti gyökerekkel elhanyagolható mértékben rendelkező Zsideszt némi keresztény mázzal öntse le, lenyomva az emberek torkán, hogy a keresztény-nemzeti oldalon nincs élet a Zsideszen kívül. A parlamenti választások eredményét látva megállapíthatjuk, hogy e marketing-fogás tökéletesen bevált: a pártszövetség a képviselői helyek 2/3-át mondhatja magáénak, s büszkén tetszeleg a "jobboldali", "keresztény-konzervatív", "nemzeti" szerepben.

Vasárnap lezajlott az országgyűlési választások második fordulója. Sok nyitott kérdés már nem volt, a lényegi dolgok, az erőviszonyok már kirajzolódtak az első fordulóban. A Fidesz nagyarányú (kétharmados) győzelme elsősorban az elmúlt nyolc év katasztrófális kormányzásának szólt. Az SZDSZ elnevezésű - helyette viszont ott van az LMP - szörnyszülemény halálát, és az MDF első fordulóbeli kiesését csak üdvözölni tudjuk, s tudja minden jóérzésű magyar ember. De hungarista szempontból azt érdekes megvizsgálnunk, hogy hogyan értékeljük a Jobbik megerődödését. Ehhez előbb azonban vessünk számot az elmúlt húsz esztendő 'eredményeivel'!

Tavaly ősszel készült egy felmérés egy közvéleménykutató cég által. Melyből az derült ki, hogy az emberek többsége magát és az országot is a rendszerváltás vesztesének tartja. A felmérés célja elsősorban annak feltérképezése volt, hogy mit gondolnak ma, húsz évvel a rendszerváltás után az akkor és azóta történtekről a válaszadók, mit tartanak a rendszerváltás lényegének, és mennyiben érzik úgy, hogy teljesültek akkori elképzeléseik. A megkérdezettek többsége szerint a rendszerváltás szükségszerű volt, de azt általában negatívan értékelték. Minden második válaszadó úgy érzi, ő vagy családja a változások vesztese, csak 14% érzi magát nyertesnek.

A győrkösizmus húsz éve

Az első kérdés az lesz: mi az az MNA?
És már erre sem tud válaszolni senki.
Mert nem is lehet.

„Nagyobb a füstje, mint a lángja.” – szól a magyar bölcsesség. A Magyar Nemzeti Arcvonal (továbbiakban MNA) keltette mítosz taktikai ködfelhője lassan feloszlik, s a meztelen király – a „hungarista csurka” – ideológiája lassan darabokra hull. Álhungarista „újhungarizmusának” semmi köze sincs a valódi hungarista Eszméhez. Ezt már a vak is láthatja. A „Bükkfalvi Roland” által jegyzett birkaiskolás tanmesében említett ideológiai restauráció Alföldi Roberta színházi kontárkodásához hasonlítható, aki négy férfival játszatja el Csehov Három nővérét. Ebből az „Entartete Kunst”-ból nem kérünk!

A Pax Hungarica Mozgalom (továbbiakban PHM) és az MNA 2009. március 1-én adta ki közös nyilatkozatát, melynek értelmében a két szervezet folyamatosan tájékoztatja egymást tevékenységéről, amiben lehet, abban együttműködik, szolidaritást vállal egymással a másikat ért támadás esetén, valamint tartózkodik a másik nyilvános kritizálásától. Részünkről ez csupán az addig is alkalmazott gyakorlat kölcsönös megerősítése volt, ugyanis azelőtt sem fejtettünk ki propagandát az Arcvonal ellen. Kerültük a jogfolytonosság kérdésének feszegetését is, mivel mi az eszmei folytonosságra, az elvhűségre fektettük a hangsúlyt, ezért – valamint elődeink iránti tiszteletből – adtuk szervezetünknek a Pax Hungarica nevet (s nem neveztük el „Hungarista Mozgalomnak”). A PHM az elmúlt bő egy évben – egyoldalúan – tartotta magát a megállapodásban foglaltakhoz, s azt annak tekintette, ami: kvázi „megnemtámadási szerződésnek”. Az MNA viszont többször tanúbizonyságát adta, hogy a nyilatkozatot a két szervezet konszenzus nélküli egyesítéséhez vezető első lépésként értelmezi, és mindent meg is tett a PHM beolvasztásának érdekében.

Türelmesek voltunk, s némi humorral túltettük magunkat az Arcvonal hozzánk (és mindenki máshoz) való – udvariasan fogalmazva érdekes – viszonyulásán, toleráltuk, hogy a magát – tévesen – a Hungarista Mozgalom örökösének tekintő MNA tagjainkat az Arcvonalba illetve szatelitszervezetébe (Népi Akciócsoportok) való belépésre agitálta a PHM vezetés háta mögött (s eme ténykedésükkel azóta sem hagytak fel). A megállapodás koporsójába a végső szeget Tudós-Takács János halálára írt „nekrológ” verte be. A keresztény és európai magatartási kódex alapvető illemét rúgta föl Győrkös „V” István, mikor a gyász közepén a sárba taposta a „halottról jót, vagy semmit” elvét. Az ominózus nekrológot megelőzte egy folyamatos „odamondás” a „fundamentalista könyvtár-hungaristáknak”, az előzetes megállapodások sorozatos és kiszámíthatatlan fölrúgásai az MNA részéről, elég itt a meghiúsult országos előadássorozatot (Hungarista Népfőiskola), vagy az Igazság Menetén (2009. április 18.) való MNA részvétel (fölszólalás) utolsó pillanatban való visszamondását említeni.

Így a lentebb ismertetendő közvetett tárgyi (objektív) okokon felül az alanyi (szubjektív) halottgyalázás tudatosította közvetlenül a PHM vezetésében, hogy a közös nyilatkozatot csak mi vettük komolyan, s annak a másik fél részéről történő sorozatos és durva felrúgását nem tűrhetjük tovább szó nélkül, egy elvtelen és álságos „egységtörekvésre” hivatkozva. Egy megállapodás vagy mindkét fél számára kötelező, vagy egyiknek sem.