Címlap

Kitartás.hu interjú Domokos Endre Jánossal (PHM vezető)

- Üdvözöllek, egyszer már készítettünk Veled egy interjút, akkor a Pax Hungarica Mozgalom (PHM) féléves mérlegét igyekeztünk levonni, ám azóta már sok víz lefolyt a Dunán. Hamarosan (2010. január) két éves lesz a PHM, hogyan értékelnéd az elmúlt szűk két év eseményeit, eredményeit, és mik a tervek a jövőre vonatkozólag?

Mozgalmunk az elmúlt 2 év során - lehetőségeihez képest – sikeresen bekerült a köztudatba, és jól működő baráti/szövetségi rendszert épített ki maga körül, amely a társszervezetekkel karöltve megtartott sikeres közös rendezvényekben, valamint a társszervezetek vezetőivel és tagjaival kialakult jó személyes kapcsolatban nyilvánul meg. Bár a jövőben a köztéri aktivitást igyekszünk visszafogni és a rendelkezésre álló csekély erőforrásainkat más, általunk fontosabbnak tartott célok szolgálatába állítani, ez kapcsolatrendszerünkön, barátainkhoz fűződő viszonyunkon nem változtat, az említett célok megvalósításába ugyanis szövetségeseinket is szeretnénk tevékenyen bevonni. Nem titkolt célunk, hogy a 'Mit akarnak a hungaristák?' című füzetben tömören megfogalmazott célkitűzéseinket a gyakorlatban is megvalósítsuk, ha nem is országos, de helyi szinten, vagyis a világnak azon kis darabját igyekszünk jobbá, emberibbé tenni, amelyre befolyásunk van.

Előadás meghívó![Miskolc]

A Pax Hungarica Mozgalom miskolci csoportja sok szerettel vár mindenkit 2009. évi utolsó előadására.

Program:

Tudós-Takács János (filozófus, teológus, műfordító, a Gede Testvérek Kiadó főmunkatársa):
Judaizmus és Kereszténység

Schutzbach Csaba:
A Volksbund

Időpont: december 6. [vasárnap] 15:00
Helyszín: Diósgyőr, Vár u. 9.

A belépés ingyenes !

Címkék:

Hungarista megemlékezés a magyar októberek hőseiről

2009. október 23-án, 18:00-kor kezdetét vette a Pax Hungarica Mozgalom (PHM) hagyományos forradalmi megemlékezése a Corvin-közben, mintegy 400 résztvevő jelenlétével. A megemlékezés első felszólalója a nagy tiszteletnek örvendő teológus, műfordító, Tudós-Takács János volt. Pontos részletességgel tárta fel a történelmi eseményeket, majd rámutatott, hogy a legnagyobb ellenségnek a mai napig azokat tartják, akik nem hajlandóak behódolni a magyarellenes világrendnek. Az értelmiség arculcsapása volt az is, hogy az egyetemeken leváltották az általuk megbízhatatlannak vélt személyeket és helyükre képzetlen, de hű kommunistákat ültettek. Bevezették a tudományos szocializmus fogalmát, áltudománynak nevezve mindazt, ami kétezer éven keresztül az európai műveltséget jelentette. Ezzel nem csak a magyar népnek üzentek hadat, hanem az európai kultúrának is.

Címkék:

Sértő Kálmánra emlékeztünk

Az immár hagyományosnak is nevezhető, évenkénti hungarista megemlékezésen - melyet a költő sírjának felújítása óta (2001) minden évben megrendeznek- idén három politikai szervezet képviseltette magát.

Címkék:

Sértő Kálmán megemlékezés

A Pax Hungarica Mozgalom szervezésében 2009. szeptember 26-án szombaton, Sértő Kálmán hungarista költőre emlékezünk, születésének 99. évfordulója alkalmából. Gyülekező a Fiumei úti temető főbejáratánál 13:30-tól 14:00-ig.

Minden emlékezni vágyót szeretettel várunk!

Címkék:
   Fel